Zsoltárok 142

1. Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.

2. Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

3. Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat,

4. Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.

5. Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.

6. Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élõknek földén;

7. Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál! (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.