Mikeás 7
1. Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mezõ, mint a megszedett szõlõ: egy enni való gerezd sem maradott; pedig zsengére vágyott a lelkem!
2. Elveszett e földrõl a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát.
3. Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelõzik, és a biró fizetésre vár; a fõember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt.
4. A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te õrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az õ zûrzavaruk.
5. Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülõ elõtt is zárd be szádnak ajtaját.
6. Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az õ napára; az embernek saját háznépe az ellensége.
7. De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!
8. Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!
9. Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, a míg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az õ igazságát.
10. De meglátja ellenségem is és szégyen borítja el, a ki ezt mondja nékem: Hol az Úr, a te Istened? Meglátják õt az én szemeim, hogy ímé széttapostatik, mint az utcza-sár.
11. Falaid megépítésének napja! e napon távol lesz a törvény!
12. Azon a napon eljõnek hozzád Assiriából és Égyiptom városaiból; Égyiptomtól a folyamig, tengertõl tengerig és hegytõl hegyig.
13. És pusztává lesz a föld az õ lakói miatt, az õ cselekedeteik gyümölcséért.
14. Legeltesd népedet a te vesszõddel, a te örökségednek nyáját, a mely magánosan lakozik az erdõben, a Kármel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint a hajdankor napjain!
15. Mint az Égyiptom földérõl kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat.
16. Látják ezt a pogányok és megszégyenülnek minden erejökkel. Kezöket szájokra teszik, füleik megsiketülnek;
17. Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jõnek rejtekeikbõl; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetõled!
18. Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bûnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!
19. Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bûnünket!
20. Hûséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az õsidõkben.