Lukács 20

1. És lõn azok közül a napok közül egyen, mikor õ a népet tanítá a templomban, és és az evangyéliomot hirdeté, elõállának a fõpapok és az írástudók a vénekkel egybe,

2. És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? vagy ki az, a ki néked ezt a hatalmat adta?

3. Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tõletek; mondjátok meg azért nékem:

4. A János keresztsége mennybõl vala-é, vagy emberektõl?

5. Azok pedig tanakodának magok közt, mondván: Ha ezt mondjuk: Mennybõl; azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?

6. Ha pedig ezt mondjuk: Emberektõl; az egész nép megkövez minket: mert meg van gyõzõdve, hogy János próféta volt.

7. Felelének azért, hogy õk nem tudják, honnét vala.

8. És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.

9. És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála szõlõt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú idõre elutazék.

10. És annak idején elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szõlõ gyümölcsébõl; a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsáták el.

11. És még másik szolgát is külde; de azok azt is megvervén és meggyalázván, üresen bocsáták el.

12. És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, kiveték.

13. Monda azért a szõlõnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik.

14. De mikor azt látták a munkások, tanakodának egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg õt, hogy a miénk legyen az örökség!

15. És kivetvén õt a szõlõbõl, megölék. Mit cselekszik azért a szõlõnek ura azokkal?

16. Elmegy és elveszti azokat a munkásokat, és a szõlõt másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen az!

17. Õ pedig reájok tekintvén, monda: Mi az tehát, a mi meg van írva: A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szegelet fejévé?

18. Valaki erre a kõre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.

19. És igyekeznek vala a fõpapok és az írástudók kezeiket õ reá vetni azon órában; de félének a néptõl; mert megérték, hogy õ ellenök mondta e példázatot.

20. Annakokáért vigyázván õ reá, leselkedõket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy õt megfogják beszédében; hogy átadják a felsõbbségnek és a helytartó hatalmának.

21. Kik megkérdezék õt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod:

22. Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?

23. Õ pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem?

24. Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.

25. Õ pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.

26. És nem tudták õt megfogni beszédében a nép elõtt; és csodálkozván az õ feleletén, elhallgatának.

27. Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék õt,

28. Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot az õ testvérének.

29. Hét testvér vala azért: és az elsõ feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;

30. A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg;

31. Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.

32. Mind ezek után pedig meghalt az asszony is.

33. A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt.

34. És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak:

35. De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:

36. Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.

37. Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja.

38. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élõknek Istene: mert mindenek élnek õ néki.

39. Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád!

40. És többé semmit sem mertek tõle kérdezni.

41. Monda pedig nékik: Mimódon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?

42. Holott maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbkezem felõl,

43. Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.

44. Dávid azért Urának mondja õt, mimódon fia tehát néki?

45. És az egész nép hallására monda az õ tanítványainak:

46. Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az elsõ ûlést, és a lakomákon a fõhelyeket;

47. Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színbõl hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.