Jób 37

1. Halljátok meg figyelmetesen az õ hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az õ szájából kijön!

2. Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.

3. Utána hang zendül, az õ fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.

4. Isten az õ szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.

5. Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esõnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.

6. Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az õ mûve.

7. Akkor a vadállat az õ tanyájára húzódik, és az õ barlangjában marad.

8. Rejtekébõl elõjön a vihar, és az északi szelektõl a fagy.

9. Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.

10. Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az õ villáma.

11. És az köröskörül forog az õ vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.

12. Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.

13. Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.

14. Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az õ felhõjének villáma?

15. Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhõk, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?

16. Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltõl?

17. Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?

18. Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.

19. Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!

20. Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.

21. Észak felõl aranyszínû világosság támad, Isten körül félelmetes dicsõség.

22. Mindenható! Nem foghatjuk meg õt; nagy az õ hatalma és ítélõ ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.

23. Azért rettegjék õt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát õ egyet sem.