2 Mózes 33
1. Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, a melyet kihoztál Égyiptom földérõl, a földre, a melyrõl megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt.
2. És bocsátok elõtted Angyalt, és kiûzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat:
3. A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emészszelek az úton.
4. Mikor meghallá a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit.
5. Megmondotta vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Izráel fiainak: Keménynyakú nép vagy te, egy szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek. Azért most vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled.
6. És lerakták magokról az Izráel fiai az õ ékességeket, a Hóreb hegyétõl fogva.
7. Mózes pedig vevé a sátort, és felvoná azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezé azt gyülekezet sátorának, és lõn, hogy mind a ki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül.
8. És lõn, hogy mikor Mózes kiméne a sátorhoz, az egész nép felkele, és kiki mind az õ sátorának ajtajában álla; nézvén Mózes után míg a sátorba beméne.
9. És lõn, mikor Mózes beméne a sátorba, hogy felhõ-oszlop szálla alá, és megálla a sátor ajtajában, és beszéle Mózessel.
10. És látá az egész nép, hogy a felhõ-oszlop a sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék az õ sátorának ajtajában.
11. Az Úr pedig beszéle Mózessel színrõl színre, a mint szokott ember szólani barátjával; és mikor Mózes a táborba visszatére, az õ szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból.
12. És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim elõtt.
13. Most azért ha kedvet találtam szemeid elõtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak elõtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped.
14. És monda: Az én orczám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak?
15. Monda néki Mózes: Ha a te orczád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen.
16. Mert mirõl ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk elõtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptõl, a mely e földnek színén van.
17. Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is a mit kívántál; mert kedvet találtál szemeim elõtt, és név szerint ismerlek téged.
18. És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsõségedet.
19. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsõségem a te orczád elõtt menjen el, és kiáltom elõtted az Úr nevét: És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek.
20. Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.
21. És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kõsziklára.
22. És mikor átmegy elõtted az én dicsõségem, a kõszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok.
23. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orczámat nem láthatod.